Lena hazafelé ballagott egy fárasztó zongoraóra után. Éppen azon törte a fejét, hogy mivel lepje meg édesanyját vacsorára, amikor megcsörrent a mobiltelefonja. Hamar előhalászta a táskájából.
"Ismeretlen szám" Gyanútlanul felvette. Senki sem szólt bele. Csak kaparászó hangokat hallott. Tétovázva mondott egy "Haló?"-t. Semmi válasz, vagy reagálás. Csupán egy alig hallható sóhajtozás a túloldalról.
-Ki az? - kiabált bele a telefonba.
Ebben a pillanatban megszakadt a vonal. A lány letette a telefont.
"Hát ez meg ki a frász volt? Ilyenkor, este hétkor! Biztos nem Jul, mert neki kiírja a nevét meg a számát is. Hm, lehet téves volt, és ennyi." - morfondírozott.
Vacsorakészítés közben már ott tartott, hogy öt ilyen esetet számolhatott meg. Mindig ugyanaz történt, mint az első hívásnál. Elege lett belőle, s kikapcsolta a készüléket. Nem számolt azzal, hogy Julia fel szeretné hívni. Így hát jól meglepődött, amikor anyukája azzal ment oda hozzá, hogy barátnője hívja kétségbeesetten a vezetékesen.
-Lena, miért kapcsoltad ki a telód? - tudakolta a lány.
-Bocs, de valaki szórakozott velem.
-Semmi gáz. Holnap Katjázás után elmegyünk bringázni?
-Okés! Benne vagyok. Meddig is tart az agyazóduma?
-Kb. ötig.
Körübelül ennyi volt a beszélgetésük. Nem sok.
Lena fáradtan, de jó kedvvel ment aludni. Örült a megbeszélt programnak. A szobájában, az íróasztalán viszont egy ismeretlen, eddig ott nem lévő papírfecnit talált. Nem látta ezt még itt reggel. Elolvasta. Írógéppel írták, úgyhogy nem tudhatta, ki is szánta neki az üzenetet.
"Ha nem leszel holnap délután ötkor a hídnál, ahol a diszkóhajó van, megölöm Julia Volkovát."
A vöröshajú lerogyott a földre.