Az ablakon éles fény villant be. Villám cikázott keresztül az égbolton, s vadul mennydörgött. Úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntenék.
A fekete hajú vadóc a tévé előtt ült. Már nagyon unatkozott. Aztán gondolt egyet, s odament a bejárathoz. Kinyitotta az ajtót, de furcsa látvány fogadta. Előtte, a küszöbön Lena ült elázottan, fáradtan. Szomorúan hátrafordult Julia felé, aki döbbenten nézett, és azt se tudta, ébren van-e vagy álmodik. A vizes lány fátyolos hangon szólalt meg:
-Jul, te bolond! Én szeretlek téged!
-Lena, Lena! Te itt? Azóta itt vagy?... Ne, ne tedd ezt! Miért csinálod? Gyere... gyere be már! - beszélt vissza neki Julia még mindig elképedten, de félve, arra gondolva, hogy ez a leányzó képes volt itt maradni, az esőben. Csak miatta. Vagy érte. Már nem is tudta, hogy mire gondoljon. Beengedte Lenát, s leültette a kanapéra. Elrohant, majd egy nagy törölközővel jelent meg.
-Bocsáss meg, hogy kételkedtem benned - susogta. Lehajtotta fejét, megfogta Lena blúzát. Alulról elkezdte folyamatosan kigombolni. A lány szelíden tűrte egy ideig, de aztán riadtan hátrálni kezdett. Julia elkapta kezét tőle.
-Mi az? - kiáltotta, mire a leány elbújt a bútor háta mögött. A vadóc óvatosan utána mászott négykézláb.
Lena arcbőre még világosabbá vált. Elsápadt, szörnyen fehér lett.  Elvesztette az eszméletét, lerogyott a szőnyegre.
-Lena! - kapott utána Julia.
Remélte, hogy nincs semmi komoly baj és hamar magához tér. Rázogatni kezdte. Letérdelt mellé, majd nyakát és fejét lassan a combjaira csúsztatta az elalélt leányzónak.
"Mi történt? Kelj már fel! Kérlek! Ne feküdj itt! Mit tegyek?"
Mentőt nem hívott. Saját maga ébresztgette, kevés sikerrel. Mindent megpróbált. Ám eszébe jutott, hogy van egy utolsó módszer.
Hanyatt fektette Lenát, lábait és karjait gyengéden eligazította. Közel hajolt hozzá. Mintha ez egy mese lenne, ahol a királyfi csókja felébreszti a királylányt. Ő is így tett.
De Lena nem mozdult. Egy cseppet sem. Ugyan mozgott a mellkasa, de nem érzékelte a külvilágot.
Julia elkeseredetten csókolta ajkait. Hol hevesebben, hol nem annyira. Fáradhatatlanul küzdött barátnőjéért. Nem törődött az új fiú gondolatával már egy csöppet sem.
A vöröshajú egyszercsak felült, és majdnem visszazuhant kábulatában.
-Imádlak! - suttogta öntudatlanul, miközben csúnyán köhögött, s elhelyezkedett Julia karjaiban, aki meglepődve csak ennyit tudott mondani:
-Én is imádlak.