Az hét elkövetkező napjaiban sok minden változott körülöttük.
Lena anyja semmit nem említett meg nekik, arról amit látott. Még csak nem is sejttette velük. Magába zárta azt, amit tapasztalt és igyekezett megszabadulni az előítéletektől. Úgy gondolta, hogy majd hétvégén lesz lehetősége kitárgyalni lányával az esetet, amikor Julia hazamegy.
Az új fiú feltűnően kedvesen közeledett mindenkihez. Főleg Lenához. Alexnek hívták, világosbarna haja és kék szeme megdobogtatta lányosztálytársai szívét. De ő csak Lenára hajtott. Mögötte kapott helyet, s megpróbálta elcsábítani. Látta, hogy Juliával eléggé bensőséges viszonyt folytat, de úgy gondolta, hogy ez nem baj, hanem kihívás. Még nem látta őket csókolózni, de kinézte belőlük, és tetszett neki a viselkedésük. Extrémnek tartotta, és elhatározta, hogy Lenát kisajátítja, és a kissé fiús Juliát eltünteti a színről.
Egy reggel sikerült egészen közel férkőznie a lányhoz. Hazudott, hogy honnan jött, milyen városból, illetve hol élt eddig. Lena ámulva hallgatta a meséket. Eleinte nem akarta elhinni. Utána már minden folyamatosan ment, egész nap beszélgettek, minenféle dologról. Alex óvatosan Juliáról is érdeklődött, aki délutánra megunta őket nézni, és elment haza, a saját házába. (A kulcsot mindig magánál tartotta.) Futásnak eredt. Nem bírta a látványt, ahogy barátnője és a srác elmélyülten kérdezgetik egymást. Nem tetszett neki ez. Már megbánta, hogy jósolgatott ezzel kapcsolatban. Azt hitte, már be is következett az, amire gondolt. Megrémült, és az utolsó száz métert eszeveszett vágtával tette meg.
"Ez nem lehet. Ő szeret. Ez még nem minden. Szeretjük egymást. Csak barátkozik. Nem, nem... Lena. Szeretlek. Hát azt mondtad, te is szeretsz?! Hm? Nem kéne ennyire túlreagálnom a dolgot. Ugye?"
Patakokban folytak a könnyei, legszívesebben kiabált volna az üres házban. Bevágta az ajtót maga mögött, s hirtelen azt se tudta mit tegyen. Égett benne, hogy Lena nem vele törődött, hanem Alexszel, szinte egész nap. Dühödten nézett erre-arra. Mikor már nem bírta tovább, vörös szemekkel, szipogva leült a nappali padlójára, majd hanyatt feküdt, és úgy maradt, mozdulatlan.
Lassan besötétedett.
Ő még mindig a földön hevert. Valamennyire már lecsillapodott, de még nem sikerült kivernie fejéből gondolatait...
Csengetést hallott. Kelletlenül nézett ki. Lena állt ott bűnbánó tekintettel, kezeit tördelve. Julia behajtotta az ajtót, csak éppen csak egy kis rést hagyva.
-Jul, bocsáss meg, kérlek - sóhajtotta erőtlenül a vörös-szeplős leányzó.
-Miért kéne? Menj vissza Alexhez! Nem érdekelsz...
-De közte és köztem nincs semmi.
-Nekem ne hazudozz! - kiáltotta kétségbeesetten a lány, s teljes erőből berúgta előtte a az ajtót.
Pár pillanatig még hallotta a távolodó lépteket, és a neszt:
-Jul, Jul! Ne tedd ezt velem! Jul... én.. úgy sajnálom.