Ahogy így elbeszélgettek, nem is figyeltek fel arra, hogy a közeli bokrokból furcsa zajok hallatszottak. Sötét volt, és az egyik pillanatban már azon vették észre magukat, hogy előttük áll két nagydarab alak, kezükben egy-egy pisztollyal és az egyik még egy kést is szorongat.
A két lány halálra rémülten hátrálni kezdett, egymás karját szorítva.
-Lányok - szólalt meg a testesebbik férfi -, ne féljetek...
-...Ha odaadtok mindent, ami nálatok van. Pénzt, telefont, ékszereket, akkor semmi bajotok nem esik. Értitek? - mondta a másik.
Lena nyelt egy nagyot és már nyúlt is, hogy levegye vékony ezüst nyakláncát. Egész testében remegett és a sírás kerülgette. Borzasztóan félt, és eszébe jutott, hogy Juliának szüksége van rá. Hiszen amikor öngyilkos akart lenni, akkor is csak ő egyedül, ő maga, Lena tudta lebeszélni róla.
Ellenben vele, Julia nem mozdult. Esze ágában nem volt odaadnia a telefonját és a pénzét. Mintha nem is félt volna ezektől a férfiaktól. Inkább ellenkezett.
Vesztére, mert a késes megragadta a karját és hosszú, erős szorítás után a földre lökte.
Lena ledobta a nyakláncát.
-Eresszetek el minket!