Már több, mint félórája éltek a szerelemnek, amikor hirtelen csengettek. Julia jól megrémült.
-Bocsáss meg, bocs.. de.. ezek szerint hamarabb hazajött. A fenébe is! - hadarta és a ruhákat felkapva megcsókolta Lenát.
Gyorsan felöltöztek. A vöröshajú már tudomást vett arról, hogy egyiküknél sem tudnak sokáig együtt lenni, mert mindig közbe jön valami.
A kis vadóc nagy dübörgéssel lerohant az emeletről. Csend lett, de nemsokára heves vita zaja hallatszott fel Lenához.
-Nem érek rá! Anyaaaa! Itt van a barátnőm! Hagyjál! Vele leszek!
-Ne kötekedj! Most azonnal hazamegy, és kész! Mert az anyád én vagyok és én döntök!
-De... Nemáár!
-Ne kezdd nekem! Most azonnal hazamegy!
Julia dühödten futott vissza a szobájába. Öklével könnyes szemeit dörzsölte. Ugyanis nem akarta, hogy barátnője sírni lássa. Hitte, hogy észrevétlen marad. Tévedett.
A lány ott állt az ajtóban és azonnal magához ölelte őt. Gyengéden puszilta meg és kérdezgette, nyugtatgatta.
-Gondolom hallottad, mi volt. Szemét egy anyám van. Senkinek néz, de kellek neki, ugye.. Szeretlek Lena!
-Nyugodj meg, na - csitította Lena - Psszt! Akkor gyere el hozzánk. Akár most. Jó lesz?
-Semmi kedvem a terhetekre lenni!
-Ne beszélj összevissza! Anyukám bír téged! Gyere, menjünk.
S titokban kilopóztak a házból. Mikor már eltávolodtak, Julia megkérdezte:
-Komolyan mondtad, hogy menjek el hozzátok?
-Nem hiszel nekem?
-Dee...
Na most már jól belezavarodott. Nyugtalanul kotorászott zsebeiben valami füstölnivaló után. Végre talált két szál cigit, s az egyiket Lenának nyújtotta.
-Oké, de van tüzed? Mert én úgy mentem hozzátok, hogy se ez, se az - húzta fel szemöldökét a vöröshajú.
-Nekem sincs, a francba! - morogta Julia és zsebrevágta a cigiket - Baromi ideges vagyok! Anyám mindenbe belekavar.
Lena megfogta Julia kezét.
-Költözz hozzánk! Na mit szólsz?
-Hát..
-Legalább most egy kis időre!
-Jó.