Negyed óra múlva már a ház ajtajában álltak és nevettek.  Felfutottak az emeletre, Julia szobájába. Hamar kulcsra zárták az ajtót és kacagva eldőltek az ágyon.
-Te, Jul! - vett egy nagy levegőt Lena.
-Mondjad!
-Tied vagyok!
-Hmm... Én is a Tied! Mindörökké!
-Mindörökké... - jegyezte meg a vöröshajú.
Julia végigsimította hátát, derekát, vállait, és lágyan megpuszilta a nyakát. Lena egészen beleborzongott. Nagyon jól esett neki. Minden átfutott a fejében, amit eddig együtt tettek. A csókok, az ölelések, kalandok, és amikor együtt sírtak és vigasztalták meg egymást egy-egy őket ért igazságtalanság után.
Mint a kiscicák, úgy bújtak egymáshoz, belélegezve a szeretet mámorító illatát. "Mindörökké!" Ez tartotta bennük a reményt, a hitük ebben állt.
És Julia nagyon is hűséges típus volt. Annyi lánnyal kavarhatott volna, miközben Lenát is kényeztette.. de ő kitartott mellette. Most viszont kedvesen megkérdezte kedvesét.
-Szeretnéd?
-Persze!
-Akkor...
Hamar lekerültek a ruhák. Forró szenvedéllyel csókolóztak, ölelkeztek. A világ megszűnt körölüttük létezni. Csak ők!