Másnap reggel dörömbölésre ébredt. - Ki az? - kérdezte álmosan. - Alienor - hangzott a tömör válasz - Gyere gyorsan, ezt látnod kell! - kiáltotta, és kihúzta Laurát az ágyából.
Végigszaladtak pár folyosón, amelyek Laura számára különösen ismerősnek tűntek, majd megálltak egy fal mellett.
- Mi van most? Hol vagyunk? És mit csinálunk itt? - eszmélt fel a lány.
- Figyelj - kezdte Alienor - Egy nappal ezelőtt, mint azt remélem, te is tudod, holdtölte volt. Tegnap este Elysion egyszerűen eltűnt! És megnyílt ez a padlóba vájt lépcső, nézd! - azzal egy kis csapóajtóra, és az alatta lévő lefelé vezető lépcsősorra mutatott. - A vár minden lakója Elysion után kutat, egészen hajnal óta. Ezt a lépcsőt még senki nem fedezte fel, ezért mutatom most meg neked. Le kell mennünk oda!
- Jó, de... mi lesz, ha nem tudunk majd feljönni?
- Akkor majd kitalálunk valamit, csak menjünk már! Én aggódom Elysionért! Elvégre ő a legfőbb fényőrző!
- OK, induljunk. - ezzel elindultak lefelé. Útközben egyre sötétebb lett, így Laura minden fáklyát, amit útközben találtak, meggyújtott ereje segítségével. Mikor elérték az utolsó fáklyát is, egy hatalmas teremben találták magukat. A helyiség leginkább egy rettentő nagy arénához hasonlított. Legalább 300 méter széles volt. A hosszát nem lehetett látni, mert elnyelte a sötétség.
- Ez félelmetes... - reszketett Alienor. - De tovább kell mennünk! Biztos vagyok benne, hogy enek a végén van Elysion. Meg kell őt találnunk!
- Igazad van, Alienor! - helyeselt Laura is - Menjünk tovább! - Elindultak. Végiggondolták, hogy milyen veszélyek várhatnak rájuk, a gondolatba is beleborzongtak, de továbbmentek. Az első akadály számukra egy négyzet alakú kövekből kirakott szoba volt. Nem tudták, mit kell ott csinálni, hát próbaként ráléptek az egyik előttük lévő kőre. Abban a szempillantásban éles dárdák nyúltak ki a falból, amik középen találkoztak.
- Hehe, ezen nem lesz könnyű átjutni - próbálta menteni kalandvágyukat Laura. Végigvizsgáltak minden egyes előttük lévő lapot, és észrevették, hogy kettő kivételével mindegyiknek más a mintája. Alienor kipróbálta az egyik ilyen követ. Rálépett, és... nem történt semmi. Megtalálták hát a megoldást! Alaposan szemügyrevették a többi sor kövezetet is. Amint meglátták, hogy minden sorban van legalább egy olyan mintájú kő,
amelyre az imént léptek, világossá vált számukra a cél.
- Hisz ez így már teljesen világos! Csak az ilyen mintázatú lapokra szabad lépni - kiáltott fel Alienor, és arra a kőre mutatott, amin éppen állt. A kövön egy Időkerék kép volt látható. Elindultak a terem másik vége felé, ügyelve minden lépésükre. Ahogy közeledtek a fal felé, egy aprócska gondba ütköztek. A kövek elkezdtek átfordulni szépen egymás után a lányok mögött.
- Siessünk, mert nem maradt sok időnk! - ezt kimondva Laura futásnak eredt az Időkerekes köveken, Alienor a nyomában. Azonban amint a túlsó falhoz értek, érezték, hogy az egész szoba elkezdett zsugorodni, méghozzá végzetes tempóban. Hamar beugrottak az időközben nyílt lyukba a falon, és máris hallották hátuk mögött a falak iszonyatos zajjal járó összecsapódását. Minden beleremegett a hatalmas robajba, de leginkább
a lányok térde kezdett el táncot járni.
- Ha Elysion itt van, akkor az azt jelenti, hogy vagy ő építette ezt a csapdatengert, vagy valaki, aki ismeri itt a járást, erőszakkal hozta ide - tanulmányozta a helyzetet Laura.
- Igen... - zihált Alienor - de minek építette volna Elysion ezt a helyet?
- Talán valamit el akar rejteni mindenki elől... vagy legalábbis a Sötétek elől.
- De akkor nekünk miért nem szólt róla?
- Nem tudom. Talán... Talán nem ő építette.
- Azt akarod mondani, hogy...
- Hogy Elysiont erőszakkal hozta ide valaki! Pontosan.
- De hát miért?
- Ezt nem tudja senki. Csak Elysion és az a bizonyos személy. - ezzel véget ért a rövid megbeszélés, folytatniuk kellett a kalandot. Továbbindultak hát. A következő teremben nem láttak semmit - eleinte. A hirtelen jött nagy sötétség miatt a szemük nem szokott hozzá egyhamar a változáshoz, így nem láthatták előre, hogy ha meg nem állnak, egyenesen keresztülesnek egy kifeszített kötélen, amit még vagy száz ugyanolyan
vastagságú, hasonló, egymás hegyén-hátán lévő kifeszített kötél követett.
- Hát ez meg milyen feladat? - kérdezte megrökönyödve Alienor - Mi itt a lényeg? ... Ááááááá... -sikított fel hirtelen.
- Mi a baj, mi történt? - futott hozzá Laura, de amint odért, ő is észrevette a bajt. A sarokban, ahol Alienor és ő álltak, vagy öt csontváz feküdt egymáson. Csontjaik szerteszét hevertek a földön, mintha valamitől szétestek volna. Laurának hirtelen támadt egy ötlete.
- Álljunk hátrébb! - felemelt egy csontot a kupacból, és bedobta a kötelek közé. Amint a csont az egyik kötelet megrendítette, azonnal a földre zuhant egy hatalmas tüskés vas, éppen a lányok lába előtt. Alienor felsikoltott. A vas, amilyen gyorsan leesett olyan gyorsan is emelkedett vissza, újra kifeszítve a köteleket.
- Nos, amint látom, itt az a feladat, hogy eljussunk a túlsó oldalon lévő ajtóhoz anélkül, hogy megrengetnénk valamelyik kötelet - gondolkodott el Laura.
- Van egy ötletem! - kiáltott fel Alienor - Vigyünk magunkkal egy-egy combcsontot, azok a legerőssebb csontjai az embernek, és ha netán leesne az az izé, akkor majd a csontokkal megvédjük magunkat!
- Remek ötlet! -ismerte el Laura is, aki nem volt túl jó biológiából. Fogtak hát két csontot, és elindultak a kötélrengetegbe. Minden lépésükre vigyáztak. Körülbelül 20 perc múlva Laura elérte a túlsó oldalt. Alienor azonban eléggé lemaradt. Már csak pár méterre volt a céltól, amikor jött egy erős fuvallat, és a lány egy kicsit megszédült. Ez okozta a balesetet. Alienor lába megrezdítette az egyik kötelet. Laura csak
egy sikítást hallott, maga is felsikoltott, majd látta a sűrű porfelhőt, és az immár felfelé suhanó vasat. A lehető legrosszabbra számított...