Elindult volna, ha félúton nem esik össze, és alszik el. Körülbelül három óra telhetett el, mire Paravain-nak sikerült őt felébresztenie.
- Laura! Ébredj! Laura! Térj már magadhoz! Eleget aludtál már! - Laura végre kinyitotta szemeit.
- Mi... mi történt? Hol vagyok? Ja... tudom... elaludtam?
- Igen, méghozzá rendesen. Eddig a leghosszab ideig csak egy óráig hatott az altató az itt járókra.
- Miért, most mennyi volt?
- Három.
- Mi? Három? Aaaah... - visszazuttyant a földre - Mit csináltatok ti addig?
- Nem sok mindent tudtunk tenni. Kihoztalak a növények közül, aztán csak leültünk, és néztük a tájat, meg azt vártuk, hogy mikor ébredsz már fel. Képzeld el, mennyire megijedtem, mikor egy óra múlva, sőt két óra múlva sem ébredtél fel. Azt hittem, megölt téged a liliomfű.
- Most már viszont kiderült, hogy nem. És igen érdekes álmom is volt. Alienort láttam. Megint ott volt az Élet Vizénél. Tündöklőt akarta újra összeilleszteni. Furcsa volt. A tekintete olyan hideg volt, mint még soha. Mit jelenthet ez?
- Attól tartok, csak az igazat. A jövőt. Akik itt elaludtak már, mindig megálmodták a közeli jövőjüket. Most te is.
- Akkor most gyorsan vissza kell menni oda!
- Előbb össze kell állítani a gyógyfőzetet. Nem kell más hozzá, mint a liliomfű, tizenhárom csepp a Tóból - rámutatott az alattuk lévő tóra - és egy csepp vér egy őrzőtől, aki a Tizenhármas Jegyében született, vagyis tőled.
- Értem. Akkor megyek, és hozok egy kicsit abból a tóból.
- Már nem kell, hoztunk, amíg vártuk az ébredésed - azzal felmutatta a kis üvegcsét, amiben sejtelmesen vöröslött a víz - Most szórd bele a növényt. Aztán jöhet a véred. - Laura beleszórta a gyógyfüvet a vízbe. Aztán odatartotta a karját Paravain-nak, aki egy kis késsel egy aprócska sebet vágott
bőrén. Óvatosan a víz fölé tartotta vérző jobbját, és belecsepegtetett egy cseppet a véréből. Ahogy a vér a vízbe ért, az azonnal feketévé változott.
- Hű... - ennyit tudott Laura mondani, annyira lenyűgözte a látvány.
- Most már mehetünk - szólt Paravain, azzal lezárta az üvegcsét. Elindultak lefelé. Laura újra nem látott semmit. Mikor egy kis kanyarhoz értek, nyöszörgést, amjd tompa puffanást hallott. Tapogatózva előresietett a hang irányába. Aztán keresztülesett valamin. Mint az nem sokkal később kiderült, az a valami
Paravain volt. Teste rázkódott, arca holtsápadt lett. Csak ennyit mondott Laurának:
- Syrin mérge. Vigyázz magadra! Ments meg mindenkit! Mondd meg Morwenának, hogy szeretem! - ezzel kilehelte lelkét, és lefordult a keskeny sziklaszirtről. Halálos csönd támadt, aztán egy hangos csobbanás rázta meg a némaságot. Laura csak ült egy helyben, nem tudott gondolkodni sem. Teljesen lebénította a
gondolat: Paravain meghalt...