XXXV. fejezet
2006.04.23. 19:37
Lena sajgó fejjel tápászkodott fel. Szédült, nem látott semmit sem rendesen, csak homályosan. Összezavarodottan üldögélt. Még nem eszmélt fel teljesen. Felnézett. Hunyorogva látta, hogy körülötte valami kékség van, felhőkkel. Kábultan lehajtotta a fejét. Magasabb épületek a távolban. Lena semmit sem értett már. Hova került? Óvatosan megfordult. Tompa fájdalma miatt felszisszent. Julia ájultan feküdt előtte, mozdulatlan. Felé nyúljtotta kezét, de egy bakancs állította meg. Elkapta kezét, s máris Alex gyilkos tekintetével szembesült. A fiú ördögien vigyorgott, jobb kezében egy kisebb fajta pisztollyal játszadozott. -Mit csináltál Jullal? - kiáltotta a vöröshajú - Hol vagyunk? -Állj fel és nézz körül! - válaszolta lakonikusan Alex, majd felsegítette. A híd tetején álltak, az egyik hatalmas tartóoszlop tetjén. Lent a hömpölygő folyó zúgott, messze épülettömbök a végtelenségig. Lenát nem nyűgözte le a pazar kilátás. -Mit csináltál Jullal? - kérdezgette elszántan. Odaballagott barátnője mellé, lehajolt hozzá, és ébresztgetni kezdte. -Miért nem érted meg, hogy én Juliát szeretem, és a te viselkedésedet meg elítélem? Néhány könnycseppje a földön heverő lány arcára hullott. -Hagyj minket békén! Mondd, miért kínzol? Miért? Mit tettél Jullal? Téged nem ítéllek el, csak azt ami kicsap belőled! Halálosan elfáradt, de nem adta fel egykönnyen. Kemény fából faragták, pedig érzékeny lelkivilágú nebáncsvirágnak hitték az emberek. Ő csak csendes volt, egy szunnyadó lélek. Apukájának a munkái miatt el kellett mennie, de szerette családját, és nem költözött el velük máshova. Nem bolygatta fel őket ezzel, de lánya összezavarodott. A könyvekbe menekült. Juliánál végre nyíltabban viselkedett a vöröshajú, de jellemvonásainak tetőpontja csak most érkezett el. Amikor életveszély fenyegette a szeretett személyt és őt is. A fiú ott állt mellette, arra várva, hogy ha az ájult magához tért, azonnal lelövi. -Ha hozzáérsz a kis kurvádhoz, lelövöm! - fenyegetőzött. Lena azonban összes félelmét leküzdve megcsókolta az ájultat. A leányzó pedig karjai közt magához tért.
|