Laura nem tudta, merre megy, csak követte a lábnyomokat, amiket Alienor hagyott maga után. Az őrző még mindig azon gondolkodott, miért ment barátnője az Élet Vizéhez. Semmi nem jutott az eszébe.
Egyszer csak azt vette észre, hogy már nem követ semmilyen nyomot sem... Megtorpant, körülnézett. Sehol semmi. A lányt elfogta a félelem ebben a sötét, hideg sivatagban, ahol nem volt más, csak ő és a lova.
- Gondoljuk végig - kezdte magában - merről jöttem? Ha visszafelé indulok el, elvileg megtalálom a nyomokat, amiket valószínűleg útközben hagyam el... - Így gondolkodott, és elindult visszafelé. Pár perc múlva meg is találta
a bizonytalan lábnyomokat. Kiderült, hogy azok abban a pontban élesen elkanyarodnak jobbra, Laura viszont továbbment egyenesen. Most újra elindult a nyomok mentén, még mindig abban a reményben, hogy megtalálja barátnőjét.
Nem tudta, mennyi idő telt el azóta, hogy Alienor után kutat. Nem is érdekelte ez a téma, hisz úgy vélte, a sivatag kellős közepén senki nem találhat rá, úgysem kezdik el a keresést. Tévedett. Paravain még aznap este, hogy ő elhagyta
Hellunyatot, elindított egy kutatócsoportot, melynek ő maga állt az élére. Ezzel a csapattal vágott neki a lehetetlennek: megtalálni és épségben hazahozni Laurát. Felkutattak minden helyet, ahová az ifjú őrző eddigi Aventerrán töltött napjaiban eljutott.
Minden helyet, kivéve egyet: az Ezüstszfinx rejtekhelyét. De miután sehol nem találták őt, rávették magukat, hogy oda is elmenjenek. Nemsokára elérkeztek a hatalmas teremtmény elé, aki szokásához híven feléledt a közeledő léptek zajára.
- Mi dolgotok van erre, idegenek? - kérdezte.
- Keresünk egy lányt, aki már egyszer megfejtette a kérdésedet - válaszolt Paravain - Nem járt véletlenül erre?
- Különösen nagy a forgalom ezekben az időszakokban a keresgélés táján. Ha Laurára gondolsz, láttam őt, és átengedtem. Bement a Vízhez, aztán elfutott onnét, követve egy másik lányt.
- Akkor engedj utána minket! - szólt a vezér, és már indult is volna, ha...
- Álljatok csak meg! Mi lesz a kérdéssel? Laurát átengedtem, hisz ő már megválaszolta, de ti még nem feleltetek rá...
- Kegyes szfinx, kérlek, engedj át minket, ereszd el a kérdést, és nyisd meg az utat!
- Szó sem lehet róla! Válaszoljatok a kérdésre! Így szól hát: A legnagyobb ellenségeddé válhat - vagy a legjobb barátoddá. Akárhová mész, nem szabadulhatsz tőle. Nem láthatod meg soha, mégis egész életedet meghatározza. Ám a valódi
boldogsághoz csak akkor segíthet hozzá, ha felismered. Nos? - vonta fel érdeklődőn a szemöldökét - várom a választ. - Minden katona elkezdett gondolkodni. Sorra mondták a különböző válaszokat az őrnek, de egyikük sem járt szerencsével.
Egymás után estek áldozatául az Ezüstszfinxnek. Végül csak Paravain maradt.
- Ne feledd, csak egy lehetőséged van!
- Észben tartom... - tovább gondolkodott. Mindenféle válaszok eszébe jutottak, de egyik sem felelt meg a rejtvénynek.
- Lassan lejár az időd - sürgette a szfinx. Paravain gondolkodott tovább. Mi lehet a válasz, kérdezte magától. Aztán egyszerre felragyogott az arca.
- Hát persze! Hogy is lehettem ilyen ostoba? A válasz: én...