XXV. fejezet
2006.04.23. 19:30
-Ez meg ki?! - csapott farzsebében lapuló mobiljára Lena, s meglepetten tapasztalta, hogy Julia írt neki. Gyorsan átfutotta az sms-t, aztán többször is elolvasta, részletekre is figyelve. 'Szia, anyám bezárt a szobámba, mert elszóltam magam. Meg akarja beszélni anyuddal a dolgokat. Bocsi mindenért. Majd hétfőn talkszunk, asszem. Szeretlek! XOXO' A vöröshajú íróasztala fölé hajolt, mintha valami után kutatna. Nagyot sóhajtott, körbenézett. Leült a székére, s elmélkedni, fantáziálni kezdett. Ránézett a faliórájára, ami 6 órát mutatott. Tulajdonképpen halálra unta magát. Gondolataiban addig jutott el, hogy Jul és a saját anyukája majd jól kitárgyalják őket, és vagy megbékélnek, vagy örökké tartó harag alakul ki közöttük. El is képzelte, ahogy jól összesértegetik egymás családját. Ezt a "csodálatos" ábrándot egy kis halk zörej törte meg. Gyomorkorgás. "Elvégre vacsoraidő van" nyugtázta. Fejét leszegve ment a konyhába. Vacsora közben nyugtalanul tekintett ki a konyhaablakon. Nem evett sokat. -Mi ez a nagy rosszkedv? Gondolom, Julja jár a fejedben, ugye? - töprengett anyukája. -Eltaláltad - felelte Lena - De miért érdekel? Már jól leszidtál, nem kell újra... -Nem akarom, hogy eltévelyedj! Én csupán féltelek. -Juliától? Aki szeret, és akit én is szeretek? Az anya elkomorodott. Lányára nézett, aki szomorúan, bizakodva figyelte őt. Aki megtalálta a boldogsághoz vezető egyik utat, csak egészen máshogy, mint mások. Összeszorult a szíve. Kitartott a gondolatánál, hogy abbahagyatja velük a testi kapcsolatot, de folyamatosan gyengült benne az érzés. Szerette lányát, mindig megbízott benne, de most átélt egy csalódást. Úgy gondolta, hogy Julia anyjával beszélnie kell majd. Mindenképpen valamikor mostanában. Nehogy rosszabb legyen a helyzet, mint most. -Sajnálom. Egyébként képzeld csak, hamarosan hazajön apa két teljes hétre! Bár még nem tudom pontosan, mikor. De szólt. Lena arcára mosoly ült. Boldog volt, de csak barátnője járt a fejében. -De jó! Végre hazajön! - ragyogtak szemei, de szíve még magányosabbá vált. Felállt az asztaltól, s visszament a szobájába. "Elena Katina vagyok, 16 éves, és leszbikus. Rabságban vagyok, a szerelem rabságában. Anyukám pedig szeret, de nem fogadja el a saját életem. Ez így nem mehet..." Beírta naplójába ezt a pár mondatát, majd a zongorához ült, és játszani kezdett. Egy régi dallamot, amire első találkozásukkor Julia azt mondta, hogy ezt biztos drog hatása alatt írta, attól olyan gyönyörű. Pedig nem attól. Lena akkor elkeseredett volt, azért lett olyan, amilyen. És most ugyanezt a dalt kopogták ujjai a fehér lapocskákon.
|