VIII. fejezet
2006.04.23. 19:16
Reggel két borzas fej bukkant ki a párnák közül. Álmatag tekintetek, elbűvölő kék szempárak. Lena még mindig egy virágos mezőre képzelte magát Juliával. Egy csomó illatos, színpompás virág virít a mezőn, ők meg beszélgetnek a puha pázsiton ülve. Szép, csak nem igaz. Meg is törte a varázst egy szó: -Felébredtél? - ásította Julia, mint egy víziló. -Aha.. - bújt vissza a vékony takaró alá Lena. Kinyújtozkodott, bágyadtan nézte a lepedőt. Elég későn aludtak el. Fáradtak és boldogok voltak. -Szerinted anyám dühös lesz rám? - nézte hanyattfekve a plafont Julia. -Nem tudom. -Meg kell értenie, hogy esett az eső és késő volt már. -Ja... Anyukám nekem most reggeles. Hány óra, Jul? Kérlek nézd meg az ébresztőórámat! -9 óra kereken. Akkor elment már itthonról? -Aha. Elment. Na kelj fel és gyere velem reggelizni! -Ne! Nekem korán van még - húzta orrát Julia. Mégis, eszébe jutott, hogy haza kéne mennie, mert anyja már várja. Házimunka, meg ilyenek. Fel is ült az ágyban, s visszanézett Lenára, aki mint egy tündér, feküdt szelíden, s megigézetten figyelt mindenre, ami körülötte történt. "Vajon most arra vár, hogy megcsókoljam?" - gondolta Julia, de még bele sem mélyedt költői kérdésébe, amikor a vöröshajú felkelt és átölelve őt, csókot nyomott ajkaira és nyakát puszilta. Jól esett neki, de furcsálotta, mert nem Lena szokott kezdeményezni.
|