Az egyik férfi Lena halántékához szorította a fegyverét, aki kissé megszédült és falfehérré vált. Majdnem összeesett. Szótlanul eltűrte, hogy megmotozzák. Élni akart. Julia a földön feküdt. Már ő sem mert tiltakozni. Minden mozdulat a vörös hajú leányzó életéről szólt.
Az egyik közeli épületből hangok hallatszottak.
-Ha beköptök minket, mehettek kurváknak! Értitek? - szikrázott a szemük a terrorizálóknak, majd elrohantak, mert nem akartak tovább feltűnősködni. Csupán Lena nyakláncát és a Julia óráját vitték el. Egy szempillantás alatt elhúzták a csíkot. Nyomtalanul.
Miután ismét csend ereszkedett az utcára, Julia feltápászkodott és odaballagott Lenához, akinek patakokban folytak a könnyei. Szoborként állt, sokkos állapotban.
-Jul! Jul! Julia, Jul... Jul... - ismételgette, miközben kisírt szemeit barátnőjére meresztette.
Végül egy hirtelen mozdulattal megfogta a lány derekát. Mohón csókolta ajkait.
Mennydörgés hallatszott. Egy perc sem telt bele, hevesen esni kezdett az eső. A két lány menedéket keresve egymásban, vadul csókolózott. Nem törődtek a hideg esővel, csak szorították egymást és kétségbeesetten figyelték sóhajaikat.
-Nem bírnám ki nélküled! Meghalnék!
-Julia. Szeretlek!
-Én is szeretlek! Nagyon..
-Menjünk hozzám! Gyere.. ott biztonság van!
-Mindent érted, Lena.
Lassan elindultak, majd futásnak eredtek. Át a tócsákon, egyenesen Lenáékhoz.